Szépség szakértők

Torhosi Tünde

Torhosi Tünde

Torhosi Tünde

mesterkozmetikus, executive spa manager

Kezdetben vegyésztechnikusként dolgozott hazai és külföldi laboratóriumokban, majd gyerekkori álmait megvalósítva elvégezte a kozmetikus iskolát.

A gyakorlati éveit hotelekben töltötte, ekkor szeretett bele a szállodaipar vendégkényeztető, különleges világába.

A Dr Derm cég gyakorlati oktatójaként kiemelkedő szerepe volt a Thalasso terápia magyarországi bevezetésében.

Az International Wellness Institute első hazai tanfolyamán megszerezte a nemzetközi spa menedzseri képesítést, majd a kozmetikus mestervizsgát is letette.

2006 óta dolgozik a hévízi NaturMed Hotel Carbonában, ahol kialakította az Esteticum Szépségszalont.

Az építésétől fogva részt vett a sárvári Spirit Hotel Thermal Spa spa- és beauty részlegének tervezésében, felügyelte a megvalósítás szakmaiságát, jelenleg is a szálloda spa supervisora. Mindkét neves hotelben ő felügyeli a vendégek felüdülését és testi-lelki megszépülését célzó szolgáltatások összességét, valamint az ezt biztosító környezeti és szakmai hátteret.

2010-ben a Spirit Hotel Thermal Spa elnyerte a legjobb európai spa úti célnak járó címet, majd egy évvel később Torhosi Tündét a nemzetközi szakmai zsűri beválasztotta Európa három legjobb spa menedzsere közé, és átvehette a Forum Hotel&Spa által alapított Blue Diamond díjat.

Az exkluzív biokozmetikai kezelések hiányát megtapasztalva megalkotott egy bio hatóanyagokra épülő, egyedülálló kozmetikai kezelési protokollt, és más szakemberekkel együttműködve részt vett a mySPIRIT skincare biokozmetikai termékek kifejlesztésében.

A kezelések és a termékek már a bevezetés évében elnyerték a Magyar Termék Nagydíjat, majd 2015-ben a mySPIRIT skincare biokozmetikumokat választották az év legjobb kozmetikai innovációjának a legjobb egészség-és wellness szolgáltatásokat, márkákat és vállalatokat díjazó EUROPEAN HEALTH & SPA AWARDS –on.

“Az egészség és a szépség elválaszthatatlan egymástól. A táplálkozással belülről gyújtjuk a tüzet, a mozgás lehetőséget ad a testnek, hogy kilépjen a merevségből, hogy fellélegezhessen. A masszázs segít az izmok ellazításában, a szépségkezelés fokozza a bőr ragyogását, az érintéssel a lelket is simítja.
Minden, ami kívülről látszik, az belülről fakad. Minden, ami kívülről hibásnak vagy sérültnek látszik, annak a gyökere onnan ered, hogy mit vittünk be vagy mit nem tettünk meg. ”

Szakértők

A további böngészéssel Ön jóváhagyja a cookie-k használatát.  További információ bezár