Orvosok

Dr. Tatár Ákos

Dr. Tatár Ákos

Dr. Tatár Ákos

általános orvos, a tradicionális kínai orvoslás és az orientális orvoslás szakértője

1978-ban Németországban szerzett általános orvosi diplomát. 1991-92-ben Los Angelesben, a SAMRA University-n tanult tradicionális kínai orvoslást. 

A diploma megszerzését követően 1993-ig Nyugat-Németországban dolgozott, először kórházban , majd háziorvosi praxisban.

1993-tól öt éven keresztül a Claco Company Ltd. orvosi tanácsadója volt és magán praxisban gyógyított Jamaicán.

1998-tól 2000-ig Németországban, 2002-ig Norvégiában, 2004-ig Trinidad-ban dolgozott orvosként.

2004-től 2014-ig a Bahama-szigeteken állami klinikákon gyógyított.
Nagy tapasztalatot szerzett a belgyógyászat, a családorvoslás, a gyermekgyógyászat és a hospice ellátás területén a diagnosztikában és differenciál diagnosztikában, valamint a terápia tervezésben, kivitelezésben és annak értékelésében.

Jártasságot szerzett a gyógynövények alkalmazásában, az alternatív gyógykezelések és az akupunktúra területén.

“Vallom, hogy az orvoslás központjában az ember áll és nem a betegség. Hiszem, hogy a betegség egy gyógyító történetbe való áthelyezésével könnyebb eljutni a tünetek megértéséhez, azok enyhítéséhez és a gyógyításához.
Ha sikerül megértenünk egy-egy betegség testi, lelki vagy akár tudatalatti üzenetét, akkor könnyebb megtalálni az utat a harmóniához. ”


Szakértők

A további böngészéssel Ön jóváhagyja a cookie-k használatát.  További információ bezár